Lago di Bolsena (Boldena-tó)

Aki a Viterbótól nem messze, a Lazio északi részén elterülő Bolsena-tóhoz érkezik, az a történelemmel találkozik. És nem csak az etruszkok és a latinok régészeti emlékeivel ( a Vulsinónak is hívott tó mentén az őskorban a villanovai, majd az etruszk és még később a római civilizáció követte egymást). De egy hajdani történelemmel is, melyben az ősi elemek, a tűz, a föld, a levegő és a víz játssza a főszerepet. A világ eredetét magyarázótörténettel. Mert itt állt ezer és ezer évvel ezelőtt egy tűzhányó, egy hatalmas katasztrófa okozója: többszöri és mindent elsöprő  kitörések után a vulkán összeomlott és egy feneketlen katlan keletkezett a helyén, melyet lassan feltöltött a víz.

A Lago di Bolsena, Európa legnagyobb vulkáni eredetű tava így született.

Itt a történelem, a letűnt idők visszhangja hallható. A legfontosabb villanovai, majd etruszk települések nevei a mostani Capodimontétől két kilométerre nyugatra elhelyezkedő Visentium és Velsna, melyeta rómaiak Volsiniinak, majd Bolsenának neveztek.

A barbárok betörése után az egyház és a római nemesség, köztük  a Farnese család sorsakötődött etájhoz.

A termékeny partokon tölgyfa- és gesztenyeerdők váltakoznak a szőlőtőkékkel, olajfaligetekkel.

A víztükröt egy 60 kilométeres úton lehet körüljárni és innen csodálatos kilátás nyílik közvetlenül a tóra.

A tó számtalan vándormadarat fogad be. A halászok, legyenek madarak vagy emberek, bő zsákmányban reménykedhetnek itt: találnak anguillát, mely ízét már a rómaiak is értékelték, és mely Dante ” Isteni színjátéká”-ban is helyet kapott, marénát, csukát, sügért, pisztrángot, pontyot és cigányhalat. A halászok régi időktől fogva ugyanolyan csónakot használnak, az evezők  nem szimmetrikusak és az ember lábon állva evez: az elülső evező csak hajt,míg a hátsó irányítja isa csónakot.

Itt lehet megfigyelni a vízszint hirtelen megváltozásának természeti jelenségét, a “sassé“-t; míg a  tenger esetében ez kiszámítható, itt ez teljesen váratlanul következik be a légnyomás és a szelek hatására.

Egy másik, gyakoribb és jobban érzékelhető  jelenség a szabálytalan hullámzás: nehéz megmagyarázni az okát annak, hogy egyszerre csak egy hatalmas hullám keletkezik, mely gyorsan halad a part felé (szerencsére nem okoz kárt).

Mindenhol várnak a történelmi emlékekben gazdag települések: a parton és a Volsini-hegyek  lejtőin:

a legszebb kilátást nyújtó terület Bolsenától Montefiasconéig, Marta a dolgos halászfalu, a tóbanyúló földnyelven elterülő Capodimonte,

a lávakő alapokra épült Grandoli a vulkán szélén álló elegáns palazzo Farnese-vel   (XVI. század),

a középkori alaprajzáról híres Grotte di Castro, a settecento csodálatos gyöngye San Lorenzo Nuovo.

Tuscania, mai nevén Vitrebo az etruszk kultúra bölcsője: ennek nyomát őrzik Vulci, San Giovenale, Norchia, Corchiano, Castel d’Assuo, Tarquina-a tizenkét etruszk város egyik legjelentősebbje,- valamint Tuscania.

A múlt és a jelen nyomain kívül a Bolsano-tóhoz érkező turista az ételkülönlegességeket is megkóstolhatja: a tipikus első fogásokat, húsokat és halakat, zöldségeket és juhsajtot, a kitűnő borokat, például a montefiasconei Est Est Est nevűt, valamint az olívaolajat.

Kategória: Olaszország, Uncategorized | Címke: , , , , , , , , , , , , | Hozzászólás

Kubai szentháromság: rum-mojito-daiquiri

Vannak egyéb zarándokhelyek is Havannában, ezek minden elsőutas látogató számára kötelezőek. Ilyen a Floridita bár, ahol az író Hemingway sokszor megfordult, ezért is támasztja a pultot életnagyságú szobormása, és állítólag itt találták fel a Daiquiri nevű koktélt is, amiért ezen a helyen különösen sokat kell fizetni. De hát egyszer élünk, belefér!

A belső itt sem változott a nyitás óta: ugyanazok az asztalok, a színek, a hangulat. Hasonló hely a Bodeguita del Medio is, ami szintén Hemingwayhez kötődik.

A Bodeguita del Medio a havannai óvárosban található (Vieja), ami talán a legrendezettebb része Havannának.

Itt van a nagy katedrális is, a Plaza del Armas, ahol a sok szép épületen kívül rengeteg könyvárus van, akik régi relikviákat árulnak.

Találtam itt egy 1971-es Kommunista Kiáltványt spanyolul. Az első oldal , ahol felcsaptam, egy magyar hivatkozású lábjegyzetet tartalmazott- hiába, az ember nem menekülhet a magyar vonatkozásoktól.

A katedrális közelében van a páratlan Hotel Raquel, jómagam is itt szálltam meg, amely Havanna kóser éttermének adott helyet annak idején. Vallásos zsidó befektetők építették kelet-európai szecessziós stílusban.

Gyönyörű színes üvegkupolája van és  csodás kilátása a hotel tetejéről: ha megkérjük a londinert, felvisz minket a félautomata lifttel a tetőteraszra, ahonnan Havanna nagy része áttekinthető.

Itt azért mindenképpen igyunk meg egy mojitót vagy csak tisztán egy rumot. Apropó! Tanácsolom, hogy alkoholfogyasztásunkat tartsuk szinten, nem csak azért, mert segít elfeledkezni az otthoni gondokról, hanem mert szent meggyőződésem, hogy így elkerülhető a gyomorrontás is.

Kéretik megszeretni a rumot tisztán, esetleg jéggel, a gyengébb idegzetűek tréningezzenek a fehér rummal (ron blanco), majd lassan, fokozatosan térjenek át a barna rumra (anejo especial vagy anejo 7).

Kategória: Kuba | Hozzászólás

Romeo y Julietta: szappanopera a szivargyárban

Havannában járva kötelező valamely szivargyár látogatása is. Javaslom a híres Partagast, mivel a város közepén van és Kuba leghíresebb szivarjait is itt készítik.

Figyelem! A szivargyárak általában december közepétől január közepéig zárva tartanak.

Partagas szivargyár

Egy fiatal fiú vezet minket végig a gyáron, akivel könnyen megtaláltuk a hangot amikor kiderült, hogy magyarok vagyunk.  Aladár! Aladár! felkiáltással támadt nekünk rögtön, amit nem tudtunk mire vélni. Élénken gesztikulálva és kitörő örömmel mondta: Tudod a rajzfilm! Ekkor kezdett derengeni, hogy valószínűsíthetően a Mézga családra gondol és annak kalandjaira. Ezt is sikerült egészen Kubáig exportálnunk.

A gyárban főleg nők dolgoznak és üvöltve szól valami rádiós szappanopera az ósdi hangszórókból. Régebben folyamatosan felolvasásokat tartottak, de ma már csak naponta kétszer, egy-egy órában van ilyen.

Kedvelték a klasszikusokat, ezért is lett irodalmi neve sok szivarnak, úgy  mint Romeo y Julietta vagy  a Montecristo. 

Félve és halkan rákérdeztem: mennyit keresnek az ott dolgozók. Vezetőnk közölte velem, hogy neki sem hajlandóak megmondani, ami azt jelenti: keveset.

Mindenkinek napi penzumot kell teljesítenie, azonban ha ez megvan, nem mehet haza, mert a 8 óra munka, az 8 óra munka. Mit csinál ilyenkor az ember? A válasz meglepően őszinte volt: “mi úgy teszünk mintha dolgoznánk, ők meg úgy tesznek, mintha megfizetnének bennünket.”

Ha már a Partagas dohánygyárnál járunk, érdemes megnézni – még ha csak kívülről is- a Capitolium épületét. Ez régen a törvényhozás helye volt, ma a kubai Tudományos Akadémiának ad otthont.

Nincs is szükség nagy parlamentre, mivel az évente csak kétszer ülésezik.

A Capitoliumban található a köztársaság szobra, amely egy 17 méter magas, aranyfüstlemezekkel bevont hölgy. Egyébként a washingtoni Capitolium épületéről mintázták és a hasonlóság letagadhatatlan.

Kategória: Kuba | Hozzászólás

Havanna-egy város az időn túl

Szívem csücske a nagy szerelemben Havanna, Kuba fővárosa. Semmihez nem hasonlítható, bár minden nagyvárossal rokonságot mutat: New York utcahálózatának szerkezetét tükrözi, miközben az európai építészet nagy korszakait és stílusjegyeit is magán hordozza, de a spanyol és francia telepesek kolonialista modorától az art deco irányzatig vagy az amerikai stream line-tól egészen a szocialista lakótelepek mogorva egyszerűségéig sokféle hatás érezhető rajta.

Havannában az ’50-es években nagyjából megállt az idő, azóta alig mozdul valami. Például a Malecón nevű tengerparti sétányon található a régen maffiózók gyűjtőhelyeként ismert, hajdanában fényűző kaszinóktól hangos Riviéra szálló, ahol mozdulatlan a múlt. A lámpabúrák és a kárpitok, a bútorok és a liftajtók érintetlenül állnak, csak az idő rágta meg a letűnt korok pompáját.

Olyan hírességek fordultak meg itt, mint Edith Piaf vagy Fidel jó barátja, Gabriel Garcia Marquez.  Belépve könnyen felidézhető a forradalom előtti Havanna, amely a fényűzés és a kulturális élet pezsgő központja volt.

Havanna-egy város az időn túl.

Számomra a legizgatóbb élmény Havannában az időutazás hamisíthatatlansága. A fényűzés a mai napig jelen van, ha egy kicsit megkopva is. Még most is vannak revüműsorok és bárok, meg rum és szivar.

Kicsit szkeptikusan ültem be a Hotel Nacionalban működő Parisien klubba, hogy megtekintsek egy revüelőadást, de 2 óra múlva úgy álltam fel, hogy egy percig sem untam magam és egy hamis hangot nem hallottam de még egy aprócska bakit sem láttam. De az összes kis zenekar, még az is ami a legutolsó lebujban lép fel, olyan minőséget nyújt, amiért itthon ezrével tolonganának.

Az első sokkhatásból felocsúdva, nekiláthatunk a városnak. Kihagyhatatlan helyszínek, mint például a Malecón, a tengerparton több mint 5 km hosszan húzódó híres sétány. Az emberek üldögélnek a támfalon, horgásznak, beszélgetnek. Jobb dolguk általában úgy sincs. A Malecónon áll számos híres szálloda: a Riviera, a Nacional, a spanyol nagykövetség és a régi elnöki palota, amelyben most a forradalom múzeuma helyezkedik el.

Ha már arra járunk, érdemes is megtekinteni ezt a múzeumot. Tanulságos túra: a történelemhamisítás magasiskolája.

A múzeum boltjában sok szép emléktárgyat lehet kapni, amik külföldre is elviszik a forradalom ígéreteit.

Kategória: Kuba, Uncategorized | Hozzászólás

Cuba, te quiero!

Ahogy kilépek a reptér épületéből, azonnal tudom, hogy az igazi szerelmek soha nem múlnak el. Mert Kuba szerelem. Szerelem, mert nem racionális. Szerelem, mert nem hagy nyugodni. Szerelem, mert mindig látni akarom, mindig tudni akarok róla, szívemen viselem a sorsát és aggódom, ha bajban van…

Kubát csak gyűlölni vagy imádni lehet. Kétségtelen, hogy nem való mindenkinek a kubai utazás. Nem egy luxusállam: kommunista katonai diktatúra és hiánygazdaság van, és minden, ami ezzel együtt jár: Varadero all inclusive tengerpartjain a műanyag pohárból kortyolt mojito-utánzat és a sült csirkemell mellett nehéz megtalálni az igazi Kubát és a valódi élményeket.

Minden utazónak érdemes tudnia, hogy mire vállalkozik, mit vár egy utazástól. Nem tartom szerencsésnek, ha valakinek a “retro érzésért” esik a választása Kubára, hogy nosztalgiával gondolhasson a szocializmus éveire, amikor nekünk is érték volt egy mutatósabb nejlonszatyor, amikor mi is büszkén viseltük a kisdobos és az úttörő nyakkendőt.

Természetesen ötven év diktatúra után nehéz eltekinteni ettől, és nem is szabad, hiszen Kuba sajátossága és egyedülállósága sok esetben ebből a történelmi tényből ered.

És mégis szerelem. Soha nem múló. Örök.

Az elkövetkezendő posztjaimban újra bejárom Kubát, tartsatok velem!

Kategória: Kuba | Hozzászólás

Salsa – az élet szósza

A salsával már mindenki találkozott-  ha máshol nem, hát a mozi büféjében a kukoricachips körítéseként. Ez a fűszeres, édes-piros mártás pontosan annyival teszi élvezetesebbé a háromszög alakú, ropogós lapocskákat, mint az ugyanezen a néven futó latin-amerikai tánc az életet: enélkül is fogyasztható, de nem biztos, hogy érdemes- vallják azok, akiket ez  a karibi pörgés annyira hatalmába kerített, hogy még utazásaik idejére sem tudnak megválni szenvedélyüktől, mindenütt ezt keresik és a nagyobb európai városokban rendszerint meg is találják.

A kubai bölcsőjű és a kilencvenes évekig inkább csak Latin- és Észak-Amerikára jellemző salsamánia mára szinte világméretűvé duzzadt: részben  Jennifer Lopeznek, részben a világzene divatossá válásának, részben egy, az erre igen jól ráérző filmrendezőnek köszönhetően. Wim Wenders 1998-ban egy amerikai zenei producer hívására Kubába utazott, hogy ott dokumentumfilmet forgasson a Buena Vista Social Club nevű zenekar hosszú  évtizedes kihagyás után elkészített studióalbumának munkálatairól és a klubtagokról: a csodálatos tehetségű, addigra hetvenes éveiket taposó muzsikusokról. A film bejárta a világot, az új évezred hajnalán hozzánk is elért, komoly lökést adva az addig éppen, hogy csak létező salsa-életnek.

Persze nem 2000-ben és nem a kubai nagy öregektől kaptuk az első latin ritmusokat: a vasfüggöny sem tudott útjába állni a nyolcvanas évek elején fertőző lambada-, majd az ezt követő Dirty Dancinc-láznak és bár e kettőt és a Buena Vistát egy lapon említeni illetlenség, de már akkor láttuk, tudtuk, éreztük: ebben a zenében, ebben a táncban van valami, ami Nőt farag a lányból, Férfit a fiúból. Erre a Dirty Dancing 2. részének készítői is ráérezhettek, hiszen a nagysikerű romantikus táncdráma második felvonása az ötvenes évek Havannájában játszódik és végkifejletével ékesen bizonyítja, milyen hatással van egy jól nevelt tizenéves amerikai úrilány gátlásokkal teli, kőmerev személyiségére a kubai salsa klubok  erotikusan fülledtlégköre: kifejezetten pozitív hatással.

Valójában a nemi szerepeket helyrerakó tulajdonsága az, ami a salsát oly népszerűvé teszi Európa-szerte. Az itt élő nők szupererősek és emancipáltak egy személyben. Családfenntartók és fészekrakó anyák is – nem csoda, hogy képtelenné válnak arra hogy, ha csak egy rövid ideig is, hagyják magukat vezetni egy erős férfikar által, mely a másik oldal ellenállását érezve egyre gyengébb, egyre tétovább lesz. És ezzel a vágy, a “vízszintes vágyak függőleges kifejezése”- a salsa- igazi mozgatórugója semmivé lesz.

Mert, ami a páros táncoknál alapvető, vagyis, hogy a férfié a vezető szerep, az a salsában egyenesen nélkülözhetetlen elem: ez ugyanis azt “elvek nélküli tánc”. Itt minden mozdulat megengedett: a nyolc alaplépés szabadon párosítható karmozdulatokkal és variálható forgásokkal – a tánc a pár belső szabadságából, a lüktető ritmusokra való természetes reakciókból fakad. Nem csoda, hogy ha valaki nem veszi kézbe az irányítást, annak könnyen értelmetlen, diszharmonikus riszálás lehet a vége.

Mivel a táncparketten emancipációnak helye nincs, jobb, ha a nő a férfira bízza magát – már csak azért is, mert ezzel egyszeriben mindketten a parkett ördögeinek, emellett ördögien csábítónak érezhetik magukat, legyenek a salsa-tanulmányaik bármely stádiumában.

Kategória: Kuba | Címke: , , | Hozzászólás

Színkavalkád a Földközi-tengeren

Ha egy festő meg szeretné örökíteni vásznán Dél-Olaszországot, akkor számtalan színt kellene kikevernie a palettáján: a kék ezer árnyalatát, hogy megfesse a tengert és az eget; élénk narancssárgát és pirosat a hajnalokhoz és naplementékhez; különböző fehéreket, szürkéket és sárgákat a sziklák, szirtek és homokos partok felidézéséhez; és  a zöld elképzelhetetlenül gazdag változatait  a rétek, a hegyek és az erdők hangulatának  visszaadásához. Ebben a tájban, egy kicsit elrejtve, egy kicsit elfelejtve, kis és nagy tavak húzódnak.

A nagy nemzetközi turistaútvonalak nem veszik figyelembe, hogy Dél-Olaszország és a két nagy sziget gazdag természete milyen titkot rejt kincsesládikójában. Ezeket a kincseket is érdemes felfedezni.

A délvidék kis és nagy tavairól van szó, melyek számtalan és változatos tájakon terülnek el. Az itt fekvő tavak kiterjedése nem hasonlítható az Alpok és Előalpok medencéihez, mindennek ellenére sok érdekességgel örvendeztetik meg a látogatót. Mint például Puglia legészakibb részén, a Gargano-földnyúlvány közelében lévő két tó.

Lesina-tó

A Lesináról és a Varanóról van szó,víztükrük összemosódik a tengerrel és ezzel szimbiózisban él.

Vizük sós, mert állandóan keveredik a tengervízzel: a tómedencék és az Adriai-tenger csatornákon keresztül vannak összeköttetésben, így fantasztikus természeti környezetet hoztak létre.

A kettő közül a Lago di Varano a nagyobb, mely a természetes módon keletkezett olasz tavak között is előkelő helyet foglal el kiterjedése miatt.

Varano-tó

A Lesina-tavat a tengertől csak egy szűk, fenyőerdő és strandok borította földnyelv választja el: mögötte sűrű erdő fedi a hegyek lejtőit és pár kilométert megtéve már ezer méter magasságban vagyunk.

Történelem, őskor, legenda és mítosz: gyakran a déli területeket ez a fantasztikus dicsfény veszi körül, mely mindent más színben tüntet fel és ahol az idő megállni látszik. Az archeológiai és a mitológiai történetek összefonódnak és meglepő  meséket eredményeznek. Így van ez a Nápolytól nem messze, Cumában elterülő Lago di Averno esetében is. Az itt lakók azt hitték, hogy óriások hazája ez a víz, akik Gea ( föld) és Urano (ég) frigyéből születtek; azt is mesélték róla, hogy a pokol kapuja itt vezet, illetve ez a barlanglakó kimmerek hazája, akik a napfénytől elrejtőzve éltek. Talán ez a magyarázata annak  a hiedelemnek, hogy a tavat feneketlennek gondolták.

Averno-tó

Nem minden déli tó mesél régi legendákról. Gyakran igazi, nyugalmat árasztó gyöngyszemekkel találjuk szembe magunkat. Ez vonatkozik egy másik, campaniai vízre, a Matese-tóra, mely az Appenninek ezer méter magasságában, Molise tartomány közelében tükrözi az elvonuló fellegeket; vagypedig ha dél felé megyünk, Melfi közelében a Monticchio két tava a Vulture-hegy zordzöldjében gyöngyszemként csillog- ez a hegy a déli Appenninek egyik legősibb vulkánja.

Monticchio- tó

A vizen tavirózsák lebegnek, míg a parton megcsodálhatjuk a tűzsárga virágos rekettyét és a nápolyi egérát, mely kis tölcséralakú gyümölcsöt hoz, míg a környező hegyoldalakat sűrű gesztenyefaerdő borítja.

Olasz tóvidéki barangolásaim egy kis szicíliai tóval fejezem be: a Lago di Pergusával, mely a sziget egyik ritka természetes víztükre: Ennától tíz kilométerre, Szicília középső részén nyúlik el. A legenda úgy tartja, hogy az eukaliptusz ligetek és a tobozoserdők között a túlvilág istene, Plutone itt rabolta el Prosperinát.

Pozzillo-tó

Kategória: Olaszország | Hozzászólás

Az idő lehelete a történelem partjain – Lago Trasimeno

Közép-Olaszország tavai Toscana, Umbria és Lazio között hihetetlen történéseknek adtak otthont: az ókor nagy történelmének, a rejtélyes etruszkoknak és a világhódító rómaiaknak. A középkori uralkodók és a reneszánsz nagy családjai is itt éltek és hagytak magukról történelmi emlékeket az olasz félsziget szívében.

Valaki már megszámolta, hogy a természetben a zöldnek hány árnyalata létezik? És a pirosnak, a barnának, a narancssárgának? Az umbriai Trasimeno  vidéke a színek hazája: ott bármelyik  megtalálható a virágpártákban, a dombok lankáin, a megművelt mezőkön, az erdőkben és a tó csendes vízén.

A felhőpaletta itt a kankalin halványsárgájától a vizililiom élénksárgájáig, a sombogyó pirosától a liliom narancssárgájáig mindennel rendelkezik.

A botanika kedvelői  is igazi paradicsomra találhatnak. A madárlesők gazdag élménnyel térhetnek haza. A Transimeno-tó otthont ad majd minden, Európában honos vadkacsa fajtának. Nem nehéz kormorán családokat meglesni, ahogy vízre szállnak, míg a barna kánya rejtve várja étkét.

Más madárfaj is megfigyelhető itt, a szürke gémtől a vöcsögig és a halászmartinig (akit a helyiek csak “szép zöld”-nek hívnak).

Aki szerencsés, az kilesheti, hogy a halászsólyom miként bukik a víz alá. A tavat egy sík partvidék és lankás dombok veszik körül, ahol az erdőket napraforgó-és kukoricatáblák, szőlőhegyek és olajligetek váltják.

A vidék lakói mezőgazdasággal foglalkoznak, de említést érdemel a kézművesipar is, mert itt készülnek az Isola Maggiore híres csipkéi, a kerámia-, a réz- és kovácsoltvas tárgyak.

Ezen a környéken az élet nyugodtan telik, a természet és a modern világ teljes összhangjában, bár a régi világ elhaló hangait és ritmusait a ma valósága váltotta fel.

A tó környékét gyalog vagy lóháton is be lehet járni és felfedezni a középkor még jelen lévő nyomait.

A kastélyok és a régi városkák látogatása után a turista csendes erdőkre bukkan és a dombok tetejéről a szemet a víz és a farengeteg látványa pihenteti.

Kategória: Olaszország | Hozzászólás

A hegyek lejtőin előleg a dél napsugarából

Az ottocento utazói átkeltek az Alpok láncain “Itáliai utazásuk” kezdetén és szemük előtt egyszerre napsugárral, fényekkel, színekkel és a mediterrán éghajlat melegével teli láthatár tárult ki.

A Lario (Como-tó) és Ceresio (Luganói-tó) tette ezt a csodát, melyekhez kevéssel nyugatra a Lago di Varese és délre a brianzai terület víztükrei csatlakoznak, egy olyan terület, mely a Pó-síkság köde és az Alpok ormai között egy romantikus paradicsomot alkot. Ezek a helyek mindmáig szuggesztív hatással bírnak.

Balbianello

Az európai népek közös kulturális emlékezetében szerepel a Como-tó. A Lario ( a tó másik neve) ezt a kivételes megtiszteltetést Alessandro Manzoni remekművének, a “Jegyesek”-nek köszönheti. A regény elszakíthatatlanul e lombardiai tóhoz kötötte Lucia és Renzo sok akadállyal  gátolt szerelmét és így örökéletűvé tette a vizek és hegyek vidékét.

A Como-tó az ottocento utazóinak köszönheti népszerűségét, akiket elragadott az a csodálatos mediterrán háttér, mely az első modern, természetesen gazdag turistákat fogadta; világukba mi is betekinthetünk a fennmaradt elsárgult és régi fényképeknek köszönhetően, melyek gőzhajókat, fiákereket, drótkötélpályás felvonókat és az első luxushoteleket ábrázolják.

A vidék rendkívüliségét egy egyszerű földrajzi térképet szemlélve is megérthetjük, ahol egy megfordított Y jelez egy egyetlen tavat, mely háromnak látszik: északon a Colico, délkeleten a Lecco, míg délnyugaton a Como. Ez a Lario, mely ugyanúgy keletkezett, mint a többi alpesi tó, vagyis gleccser eredetű. Számos vándorkő és eróziós szikla bizonyítja a jég lassú haladását, míg az így vájt mélyedéseket víz töltötte fel és jött létre a tó.

Como-tó, légi felvétel

Ebben a varázslatos térségben a mindig változó panoráma megejtő szépsége nem hagyja közömbösen a személőt. Elég pár kilométert megtenni, és a magaslatból máris egy tóhoz érünk le, a járhatatlan völgyekből a lankás dombra, a tobozosoktól a pálmákig, az állatoázisoktól a divatos sívidékig, ahol a színek és az atmoszféra évszakonként változik.

Nem szabad elfelejteni az épületek eleganciáját és a pompás kertek csábítóerejét: a zöldbe ékezett pazar villák művészetet, történelmet és legendákat árasztanak magukból, és a meleg éghajlatra jellemző olajfák és trópusi növényzet az enyhe hőmérsékletnek köszönhetően honos itt.

Villa Carlotta, Tremezzo

Tremezzóban található például a parkjáról és ritka növényeiről az egész világon méltán híres Villa Carlotta: nyáron kaktuszok és déli páfrányok, pálmák, cédrusok, citrom- és narancsfák virágoznak.

Csodálatos látványt nyújt a virágbaborult rododendron- és azáleatenger.

Villa Carlotta

De a partvidék települései még ezernyi csodát, lélegzetelállító természeti látványt rejtenek! Mind-mind felfedezésre várva…

Kategória: Olaszország | Címke: , , , , , | 2 hozzászólás

Fénygyöngyök az Alpok varázslatában – Lago di Carezza

Minden völgyben, minden medencében, a hegycsúcsok lábánál, a rétek között vagy az erdők szélén: egy legenda, egy álom, egy tó. Az Alpok egész láncolatát kis, kék gyöngyszemekkel szórta tele a természet, melyek hihetetlenül elragadó panorámát nyújtanak. Az olasz Alpok ezer tava közé a nép képzelete tündérek és boszorkányok, óriások és hercegnők meséjét szőtte.

A víz csodáját a sziklák és az ég közé.

A Ligúr-tenger teraszos meredélyeitől a Dolomitokig és a Júlia-Alpokig, 1800-2500 méteres magasságban az Alpok végeláthatatlan hullámzása számtalan tónak ad hazát. Legtöbbjük a gleccserek oldalához, vagy a csupasz sziklák közé ékelődik be. A helybeliek fantáziája mítoszból vagy legendából eredőnévvel keresztelte el a tavakat.

Ilyen a Lago di Carezza az  Egavölgyben, a Dolomitok trentói vonulatán. Tükrében a szem szivárványhártyájának minden árnyalata csillog. A helyi legenda szerint ezt egy átok okozza: a Latemar-hegy mágusa beleszeretett a tóban lakó Ondinába és többször megpróbálta elrabolni. Mivel ez nem sikerült, egy nap egy boszorkány tanácsára a Carezza-tóra szivárványt varázsolt, hogy ezzel csalogassa magához a lányt.

Amikor Ondina kiemelkedett a habokból, hogy megszemlélje a csodát, hirtelen megérezte a veszélyt és elmenekült. A varázsló nagyon megharagudott, hogy nem sikerült a csele, megragadta a szivárványt és a tóba hajította, ahol az ezer darabra tört.

Azóta a víz az irisz színeiben csillog.

Kategória: Olaszország | Címke: , , , , | Hozzászólás